• Tartalom

4/2023. (IV. 6.) GFM utasítás

4/2023. (IV. 6.) GFM utasítás

a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kötelezettségvállalási eljárási rendjének átmeneti szabályozásáról1

2023.04.07.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 10. § (5) bekezdésére figyelemmel, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium által irányított fejezetbe sorolt költségvetési szervi előirányzatok, valamint a központi és a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalással és pénzügyi ellenjegyzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról a következő utasítást adom ki:

1. Értelmező rendelkezések

1. § Jelen utasítás alkalmazásában

1. érvényesítés: a szakmai teljesítés igazolását követő és az utalványozást megelőző lépés. Az érvényesítés a szakmai teljesítés igazolása alapján, felelősségvállalással együtt járó igazolása a kiadás teljesítéséhez szükséges fedezet meglétének, az összegszerűség helyességének, továbbá annak ellenőrzése, hogy az ügymenetben betartották-e az államháztartás számviteli előírásaiban és a vonatkozó belső szabályzatokban foglaltakat;

2. teljesítésigazolás: a kiadások teljesítésének jogosságát, összegszerűségét, ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében annak teljesítését igazolja. Olyan felelősségvállalással együtt járó igazolás, amely az érvényesítés és az utalványozás alapja;

3. pénzügyi ellenjegyzés: az arra jogosult személy – dátummal és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével ellátott – aláírása a kötelezettségvállalási dokumentumon. A pénzügyi ellenjegyzés a kötelezettségvállalás – jelen utasításban meghatározottak szerinti – előfeltétele, amely igazolja, hogy a fedezet biztosított, a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.

2. A kötelezettségvállalások átmeneti rendje

2. § (1) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 37. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a Gazdaságfejlesztési Minisztérium nevében kötelezettséget vállalni kizárólag pénzügyi ellenjegyzést követően és pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet.

(2) Nem szükséges előzetes írásbeli kötelezettségvállalás az olyan kifizetés teljesítéséhez, amely

a) értéke a kétszázezer forintot nem éri el,

b) a fizetési számlákról a számlavezető által leemelt díj, juttatás, a külföldi pénzértékben vállalt kötelezettség árfolyamvesztesége, vagy

c) az Áht. 36. § (1) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségnek minősül.

3. § (1) A Gazdaságfejlesztési Minisztérium nevében a költségvetési szervi, valamint a központi és a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére kötelezettségvállalásra jogosult

a) a gazdaságfejlesztési miniszter értékhatár nélkül,

b) a közigazgatási államtitkár értékhatár nélkül,

c) a pénzügyi szabályozásért és gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: gazdasági vezető) értékhatár nélkül,

d) a közigazgatási államtitkár által felhatalmazással írásban kijelölt, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium alkalmazásában álló állami vezető vagy vezető beosztású munkatárs, a felhatalmazásban meghatározott értékhatárig,

figyelemmel az összeférhetetlenségi szabályok betartására.

(2) A Gazdaságfejlesztési Minisztérium igazgatási előirányzatait terhelő kötelezettségvállalások esetében a feladatokat átadó minisztériumokkal kötendő költségvetési megállapodások hatálybalépéséig a költségvetési megállapodásokban meghatározott előirányzatok átadásának a szándéka alapján kerül(t) sor a kötelezettség elvállalására és pénzügyi ellenjegyzésére, azzal, hogy a pénzügyi teljesítés halasztott határidejűként kerül(t) elvállalásra annak érdekében (annak feltételezésével), hogy a teljesítés időpontjában az adott előirányzat a Gazdaságfejlesztési Minisztérium rendelkezésére fog állni.

4. § Valamennyi kötelezettségvállalási szerződéstervezetet jogilag véleményeztetni kell, amelyet a szerződéstervezeten szereplő, az eljáró jogtanácsos aláírása igazol.

5. § Pénzügyi ellenjegyzésre a gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 55. § (3) bekezdése szerinti végzettséggel rendelkező személy jogosult.

6. § (1) A kötelezettségvállalások megkötése előtt a kezdeményező szervezeti egységek az 1. és 2. mellékletben meghatározott minták kitöltésével kötelesek beszerzési igényeiket kezdeményezni, azzal, hogy a végleges kötelezettségvállalás szerződéses adatainak kell szerepelnie a mellékletekben.

(2) A természetes személyekkel létesítendő szerződéses jogviszonyhoz szükséges nyilvántartási adatlapot a 3. melléklet tartalmazza.

7. § (1) A teljesítés igazolására a kötelezettségvállaló vagy az általa – az adott kötelezettségvállaláshoz vagy a kötelezettségvállalások előre meghatározott csoportjaihoz kapcsolódóan – írásban kijelölt személy jogosult. A teljesítésigazolásra jogosult személyt a megrendelőben, illetve a szerződésben szükséges megjelölni. Korábban megkötött (jogutódlással átvett) szerződések esetében kötelezettségvállalónak a szakmailag felelős felettes államtitkárt kell tekinteni, aki jogosult a teljesítést igazolni és a teljesítésigazolót kijelölni.

(2) A teljesítésigazolásra jogosult személy kijelölése a 4. melléklet alapján történik.

(3) A teljesítésigazolásra az 5. és 6. melléklet szerinti tartalommal kerül sor.

8. § A pénzügyi kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentum eredeti példányát annak valamennyi fél általi aláírásától számított 2 munkanapon belül kell eljuttatni a Gazdálkodási Főosztályra a szerződéstárba történő rögzítés és tárolás céljából.

9. § Érvényesítést csak a gazdasági vezető vagy az általa írásban felhatalmazott, a felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettséggel vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel rendelkező munkatárs végezhet.

10. § (1) A Gazdaságfejlesztési Minisztérium nevében – értékhatár nélkül – utalványozásra jogosult a közigazgatási államtitkár és a gazdasági vezető, valamint 500 000 000 (ötszázmillió) forint értékhatárig a Gazdálkodási Főosztály főosztályvezetője és a Költségvetési Főosztály főosztályvezetője.

(2) Nem kell utalványozni

a) a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke, B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke és B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket,

b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat és kamatbevételeket.

11. § A kötelezettségvállalásra, teljesítésigazolásra, pénzügyi ellenjegyzésre, érvényesítésre, utalványozásra jogosultak köréről és aláírásmintájukról a Gazdálkodási Főosztály teljes körű, naprakész nyilvántartást vezet a 7–11. melléklet szerint, amelyre – a teljesítésigazolás kivételével – a kijelölést, illetve a felhatalmazást a gazdasági vezető vagy helyettese, a Gazdálkodási Főosztály főosztályvezetője adja meg és vonja vissza a 12. és 13. melléklet alapján.

12. § (1) Összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozóan az Ávr. 60. §-ának rendelkezéseit minden esetben alkalmazni szükséges.

(2) Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti közeli hozzátartozója vagy a maga javára látná el.

13. § A kötelezettségvállalás teljesítésigazolását követően a bizonylat (számla, nyugta, előlegbekérő stb.) érvényesítése, utalványozása, kifizetése és könyvelése a 14. és 15. melléklet szerinti folyamatos sorszámozású, manuálisan kitöltött utalvány-formanyomtatványon, illetve az alapján történik, ameddig a Forrás(Net) rendszer az utalványrendelet elkészítését, könyvelését nem támogatja.

3. Záró rendelkezések

14. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Jelen utasítást a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2023. (I. 23.) GFM utasítás hatálybalépését követő kötelezettségvállalásokra és azok kifizetésére is alkalmazni kell.

15. § Ezen utasításban nem, vagy nem kellő részletezettséggel szabályozott esetben a Ptk., az Áht., az Ávr., az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2023. (I. 23.) GFM utasítás rendelkezéseit kell alkalmazni.

1. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz2

2. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz3

3. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz4

4. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz5

5. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz6

6. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz7

7. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz8

8. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz9

9. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz10

10. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz11

11. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz12

12. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz13

13. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz14

14. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz15

15. melléklet a 4/2023. (IV. 6.) GFM utasításhoz16

1

Az utasítást a 7/2024. (IV. 11.) NGM utasítás 61. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte 2024. április 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 61. § (2) bekezdését.

2

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

3

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

4

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

5

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

6

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

7

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

8

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

9

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

10

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

11

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

12

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

13

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

14

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

15

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

16

Az utasítás 1–15. melléklete kizárólag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium intranethálózatán kerül közzétételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére